Ahogy ismét és ismét felmerül a könnyűdrogok dekriminalizálásának ötlete és újra meg újra rácsodálkozunk napjaink tinédzsereinek életmódjára, hogy aztán új, de mégis régi tiltásokon és engedményeken gondolkodjon civil és értelmiségi, törvényhozó és újságíró egyaránt, pont a lényegről feledkeznek el mindahányan.

Ez bizony szívás

Sokakban merül fel a gondolat: valamit kezdeni kellene a fiatalok elvadult életmódjával, az általuk intenzíven fogyasztott tudatmódosító-, függőséget okozó szerekkel. Az ötletek skálája a könnyűdrogok dekriminalizálásától akár a cigaretta betiltásáig terjed, vagy ha finomabban áll hozzá az illető, akkor „mindössze” a jövedéki adó és járulékos költségek sokszorosára való emelését favorizálja csupán. Természetesen szintén jól ismert a cigarettásdobozokra elhelyezett feliratokat vagy gyomorforgató képeket támogató embercsoport is.

Az első elképzelés azt feltételezi, hogy amennyiben törvényi keretek közé emelik és kontrollálják a könnyűdrogok használatát, az biztonságosabbá teszi és kezelhető szinten tartja a folyamatot, valamint a drogfogyasztó ezáltal inkább pácienssé, mint bűnözővé válik a rendszer szemében – ha már a tiltás úgysem tudja megelőzni a fogyasztást. Az ellenérvek elsősorban a drogok egészségromboló és függőséget kiváltó hatásairól szólnak, valamint arról, hogy a szervezett alvilág egész egyszerűen csak „átemelheti” rendszerét legális keretek közé, ami nyilvánvalóan nem cél. Ennél természetesen már csak az a rosszabb, ha a fentiek ellenére minden megy tovább a maga ellenőrizhetetlen útján.

Főleg a cigaretták esetén halljuk leginkább, hogy a jövedéki adó (ezáltal az ár) növelésével csökkenthető a dohányfogyasztás. Egyszerű megoldás és még a nagy össznemzeti pénztárca is jól jár vele. Valahol jogos is a feltételezés, hogy az ember, lett légyen bármennyire függő, inkább kenyeret vesz, mint cigit. A fenti módszer előnye és hátránya, hogy csak legálisan forgalmazott termékek esetén alkalmazható – érthető okokból.

Szerintem a fenti megoldási kísérletek (és összes vadhajtásuk) nagyjából azzal egyenértékűek, mint amikor egy tetves ember átöltözik, s bízik abban, hogy ezzel már meg is tisztult. Még a legjobb esetben is csupán tüneti kezelésnek lehetne őket nevezni, semmi többnek. Tudniillik a cigarettázás (alkoholfogyasztás, drogozás…) története két részes és az emberek valamiért a második résszel sokkal többet foglalkoznak – valahol persze érthető, hiszen azt sokkal egyszerűbb „kezelni”: ez a bizonyos második rész pedig nem más, mint a függő személy különböző eszközökkel való eltérítése, korlátozása, leszoktatása, „megfigyelése”.

Az egy dolog, hogy a problémát ezzel nem lehet kiirtani, sőt, már csak megérteni sem: a függő ember nem racionális döntéseket hoz. Sokkal fontosabb lenne a történet első felével foglalkozni, ez pedig az első szál cigaretta.

Míg például a szexuális vágyak genetikailag kódolva vannak a homo sapiens sapiens egyedeiben, a nikotin igénye nincs. Míg előbbi esetében igazából csak idő kérdése, mikor tör elő a vágy, utóbbiéban nem. Senki sem kel fel úgy egy reggel, hogy „hmm, én dohányozni akarok” – az ok máshol keresendő. Megtalálni sem nehéz: a hozzáértők a csoportnyomás szót szokták emlegetni ilyenkor. „A haverjaim cigiznek, nem akarok kikopni közülük vagy kevesebbnek tűnni, én is elszívok pár szálat” vagy "ez menő" – zajlik a gondolatmenet, melynek olaja az egyedülléttől való irracionális rettegés. A cigaretta természetesen tetszés szerint kicserélhető marihuánára, sörre… amire csak tetszik.

Természetesen a fentiek kezelése sokkal inkább nevelési, ad absurdum oktatásügyi kérdés. Nem bevétellel, hanem kiadással jár a megoldási kísérlet. A történet ezen felét nem véletlenül ignorálják hát, holott ez az, ahol meg lehetne fogni az egészet: amíg úgy nő fel a következő generáció (lett légyen szó bármelyikről természetesen), hogy birkaként kell követnie a körülötte lévőket, nem a jövedéki adón vagy a dekriminalizáláson fog múlni a tudatmódosító szerek használatának mértéke.

Igen, megszokott az emberiség történetében, hogy az egyén követi a tömeget. Ki tudja, talán ez már tényleg kódolva van a génjeinkben. A hatás csökkentésén vagy megszüntetésén azonban talán érdemes lenne dolgozni.

Lásd még: A légzési rokkantak országa vagyunk