Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos órákat.
A ti értelmezésetekben mit jelent, ha valaki „kísérletező kedvű”? Mindig próbálkozik, járatlan utakon jár és próbál valami újra bukkanni? Egyáltalán, szerintetek milyen egy kísérlet? Egy ismert tétel gyakorlati leellenőrzése? A termtudórákon igen.
Előrebocsátom, nem kísérleteztünk a természettudományokkal kapcsolatos óráimon az AKG előtt (egy része olyan is volt, amilyen), szóval azt nem tudom elfogadni érvként, hogy „de hát máshol is így megy”. Már csak azért sem, mert az AKG-ról van szó.
Lényeg a lényeg, hogy néz ki nálunk egy kísérlet? Hadd meséljem el az utolsó fizikaepochám anyagához tartozó kísérleteket. Az első az volt, hogy páran összeállva különböző méretű golyókat gurítgattunk le egy rámpán, lemérve, hogy tényleg ugyanannyi idő alatt gurulnak-e le. Magyarán a nyolcvanperces órából húsz-harminc percet elcsesztünk az "s" és a "t" közti összefüggés ellenőrzésével. És ez egy aránylag rövid időveszteségnek számít.
A hosszabb kísérletsorozat a forgómozgásra és társaira vonatkozott, senki se várja el tőlem, hogy most – mint a bűvész a nyuszit a kalapból – előrántsam a fejemből az erre vonatkozó képleteket. Lényeg a lényeg, adott volt a világhíres rugós erőmérő és barátai, a súly, a feltekerendő cérna, és az elmaradhatatlan jegyzőkönyv. Mert anélkül nem kísérlet a kísérlet, hogy nem írod le, ki volt az a három barom melletted, aki semmit sem csinált és ki volt a negyedik, aki mindent lemásolt (és kedves munkatársaim, nem rátok gondolok, ti isteniek voltatok, tényleg), s az is létfontosságú, hogy tudjuk, melyik teremben és mikor végeztük el a létfontosságú, a kvantumfizika és az időutazás lényegi elemeit bizonyító kísérletünk. A felvetett kérdés leírása voltaképp a tanár szavainak 1:1 lemásolása, gyakran a tapasztalat és a magyarázat is, mivel elmondja azokat, ha valaki nem tudja tisztességesen megfogalmazni. Hogy a „megpörgetem a súlyt-mérem az időt-visszatekerem a cérnát” monoton folyamatának ötszöri megismétlése és az eredmények korrelációjának észrevétele (magyarán a kötelezően felrajzolandó függvény leolvasásának pondróagyat sem igénylő feladata) miben visz közelebb az aktuálisan tárgyalt fizikai elem megértéséhez, nem tudom.
Nyilvánvalóan nem azt akarom most megtárgyalni, minek írnak a tudósok és okos emberek jegyzőkönyveket, de nálunk, az ilyen szinten irányított, elejétől végéig, a használandó eszközöktől a „megfejtendő kérdésen” át a végén kapott eredményig meghatározott kísérletekhez készített jegyzőkönyvek kapcsán csak az emiatt elpusztult fákról szóló demagóg érvelés jut eszembe. Az, hogy ezekből hatot csináltunk és a jegyzőkönyv precizitása (ha nem kellőképp a szakszavak használatával fogalmaztad meg előre meghatározott megfigyeléseid (gyakran a tanár már el is magyarázta a képletet, mielőtt kísérleteznénk), akkor kevesebb pontot kapsz) része az epocha pontszámításának - és ezért az önfenntartó, öngerjesztő értelmetlenségért kapsz rosszabb jegyet is akár – már tényleg sírásra késztetheti az érzékenyebbeket.
Hogy a jegyzőkönyvkészítés mechanizmusának megtanulása mi a jó Jankóért volt nekünk fontos már hetedikben, nem tudom. Ez ténylegesen egy nevetséges és öngerjesztő pióca a természettudományos oktatáson, ebben a formájában mindenképpen. Azért kell megtanulni jegyzőkönyveket készíteni, mert jegyzőkönyveket kell készítened a haszontalan kísérletekről! Perpetuum mobile érvelés, Cocteau boldog lenne hallatán. Később még visszatérek erre.
Természetesen a kérdéskör nem csak eme fizikával kapcsolatos kísérletekre vonatkozik - bár egy rövid megjegyzést tennék három, vizes-súlyméregetős-részben Arkhimédészes kísérlet-trióra: ugyanaz, mint a golyógurigatós fentebb, csak sokkal több idő ment el vele, hármat is csináltunk és újabb ~20 lapot pocsékoltunk el. Way to teach. Pláne, hogy a tanár előtte és utána is elmagyarázza azt a képletet, amit a kísérlet alapján sokan meg sem értettek.
Szóval a többi kísérlet, pl. kémia kapcsán. Volt, amit nem is a gyerekek csináltak, mert veszélyes anyagokkal operáltunk. Ennek talán még van is értelme, nem tart sokáig és látványos. Annak azonban, amikor egy vizespalackkal (mit tudom én már, miről szólt a kísérlet) valaki ipari mennyiségben lelocsolt mindenkit, az a kémiaanyagot nem vitte előbbre, az esetleges szociológiai képzésünket annál inkább. Annak, hogy különböző forrásokból származó vizeket 20-40 percig méregettünk pH-ilag, szintén nem rendelkezett szubsztanciával. Összehasonlításképp: elvégzed a méréseket, elkészíted a táblázatot negyven perc alatt, öt percet beszéltek róla, a tanár beszedi. Hogy a csoportmunkában csináltál-e bármit is, vagy Szarokasulira Szilárd voltál, az más kérdés. A másik lehetőség: ugyanezt a – mondjunk sokat, kétszer nyolc elemet tartalmazó – táblázatot 45 percen keresztül bámulod.
Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy sokkal, de sokkal több időt töltünk el triviális és értelmetlen kísérletekkel, mint amennyit az anyag leadása kitöltene. Az igazából lényegtelen is, hogy szerintem a magyarázattól jobban megértenénk az adott anyagrészt. Hogy miért? Mert, mint már mondtam, a kísérlettől függetlenül is megkapjuk ugyanazt a magyarázatot, gyakran nem is egyszer.
Hogy én milyen kísérleteket szeretnék? Olyanokat, ahol kísérletezünk. Annak semmi értelme, hogy előtte és utána megbeszélt, gyakran triviális anyagrészeket hosszasan ellenőrzünk egy monoton folyamat során, közben papírt pazarolva és a jegyzőkönyvekre kapható pontszámok miatt stresszelve, s az időt pocsékolva. Hogy mit csinálnék én? Kísérleteket. Mindenki megkapja a kísérleti eszközöket, esetleg egy halom extrát és onnantól kezdve szabadon dolgozhat a csoportjával 80 percen keresztül. A témakör adott, elvégre épp arról tanulunk – a kísérlet sosem bevezetésként funkcionál, nemde? –, s akár több dologra is rájöhetnek a diákok. Mi például, ha jól emlékszem, három monoton és unalmas kísérletet végeztünk a forgómozgás kapcsán. Elismerem, ugyanezekkel az eszközökkel ugyanezek a kísérletek csak monotonok és unalmasak lehetnek, de bízzunk a gyerekek kreativitásában! Egy ilyen, jelenlegi formájában az anyagrész megtanulására nulla jelentőséggel bíró elemen rontani nehezen lehet, s aki elmarhulja az egészet, az a „komoly” (óriási szarkazmust jelöl az idézőjel) kísérleteket is elmarhulná, nemdebár? Ki tudja, talán találnak valami érdekeset, talán a csoportok együttes munkája kiadná az anyagrészt. A gondolkodási procedúra az, ami értelmet ad(na) a kísérleteknek, s pont ezt spórolták ki belőlük. Nyolcvan percig próbálkozzanak, s próbáljanak meg levezetni valamit. Még az sem katasztrófa, ha nem sikerül, de az látszani fog a beadott beszámolójukon (ami, üsse kő, jegyzőkönyv is lehet, bár semmi értelmét nem látom), hogy dolgoztak-e valójában. A végén a csoportok tarthatnának valami prezentációt is. Sokkal érdekesebb lenne. Gondolkodni is kellene. Szerintem azért mégiscsak ez a cél.
Ó, valamit csak elfelejtettem elmesélni. Fentebb azt írtam, hogy a precíz jegyzőkönyvkészítés megtanulása azért fontos, hogy megfelelően tudjuk később dokumentálni a totálisan értelmetlen kísérleteket. A legfontosabb funkcióját azonban kihagytam: nem egyszer volt sok pontot érő kérdés a dolgozatban, hogy írjuk le az egyik kísérlet jegyzőkönyvét. Az, hogy aki rossz csoportban volt (olyanban, ami szart az egészre), esélytelen arra, hogy ezt jól megírja, már fel sem merül bennem.
Az öngerjesztő, értelmetlen, haszontalan hülyeségek ördögi köre ezennel bezárult, s egyre csak erősíti magát. A kár csak az, hogy az órai kísérleteknek akár lehetne valami haszna is.
Utolsó kommentek