Csak akkor, ha apám kurva gazdag, jelen állás szerint legalábbis. Persze még van másfél-két évem addig, ki tudja, mit talál ki addig a kormány. A röghöz kötésről.

Aranyom, te bizony itt maradsz az országban, egészen addig, amíg tiszta ránc nem lesz az a kedves arcod...

Kedvencem a államilag finanszírozott, pardon, ösztöndíjas röghöz kötés. Az indoklás elvileg az, hogy „ha az állam milliókkal támogat meg egy képzést öt év alatt, úgy hiszem, a társadalom joggal várja el, hogy a fiatalok valamit visszaadjanak annak a közösségnek, mely hozzájárult a taníttatásukhoz.”

Ezúton szeretném az agyilag meghasonlott politikai vezetőink figyelmét felhívni arra, hogy az állami újraelosztás lényege pont az, hogy a rászorulóknak (jelen esetben azoknak, akik önerőből nem tudnák megfizetni az egyetemi képzést, de képességük megvan hozzá) a közösből juttatunk annak érdekében, hogy a közösség  egységesen haladni tudjon előre, például ne a pénz, hanem a tudás predesztinálja a továbbtanulási lehetőségeket.

A nyugdíjasoktól sem kérünk közmunkát, a rokkantak is elmehetnek külföldre, a családi pótlék kedvezményezettjei sem ilyen-olyan-amolyan extra feltételek mellett kapják meg a nekik jelen állás szerint járó támogatást. Sőt, ha a nyugdíjas nyolcvan évesen kivándorol Amerikába, az állam nem vasalja be rajta visszamenőleg a nyugdíját, mivel a támogatások kiosztása egyáltalán nem „visszaadásról” szól, ezért támogatás, illetve segély!

Kormányunk a jelek szerint azonban amolyan protekcionista módszerekkel kívánja megoldani azt a komoly problémát, hogy a kellően intelligens emberek olyan gyorsan menekülnek ebből az országból, ahogy csak tudnak, Nyugatra, jobb lehetőségekért, jobb munkakörülményekért, jobb fizetésért – csupa olyan alapvető dologért, amit Magyarország nem képes nyújtani nekik.
Mi a megoldás? Javítani a magyarországi munkakörülményeket? Ugyan! Helyette fogjuk azokat a tehetségeket, akik önerőből nem tudnának egyetemre menni, és 7-15 évre(!!!) kötelezzük őket, hogy Magyarországon dolgozzanak, hacsak ki nem fizetik a képzés árát.

Hallottunk már rövidtávú megoldásokról, de egy vak messzebb lát, mint oktatáspolitikánk formálói. (Most vegyem elő, hogy a minden kétséget kizáróan világnyelv angolt is háttérbe szorítanák, ha tehetnék?)  Tudniillik ezzel csak a szőnyeg alá söprik a tényt, hogy infrastruktúra illetve „munkaerő-kezelés” terén hazánk átkozottul le van maradva, ezzel a barátságos húzással pedig még csak nem is szükséges (megpróbálni) behozni a lemaradást, hiszen a diplomásoknak így is, úgy is itt kell maradniuk, kivéve, ha kellően gazdagok (Corvinuson legdrágább szak, amit találtam, félévenként négymillió forint, jó reggelt kívánok; a többi szak sem nevezhető olcsónak éppenséggel, az angol nyelvűek meg extra drágák – lásd itt).

Hová fog ez vezetni? Én a következőt látom magam előtt: a röghöz kötés miatt nem szükséges a vállalatoknak lépéseket tenni annak érdekében, hogy a minőségi munkaerőt megtartsák, maximum az országhatáron belül, így lemaradásunk még inkább nőni fog; ez oda fog vezetni, hogy a képzést fizetni nem tudó, tehetséges fiatalok egyetem nélkül is kivándorolnak, hogy ott próbáljanak szerencsét, mely még mindig jobb, mint 7-15 évet, életüknek delét elvesztegetni egy lemaradó országban. Ez persze tovább rontja a hazai munkaerő színvonalát is.

Ostobaság az egész. Az újraelosztás koncepcióját sem értik, az oktatáshoz pláne nem értenek. De hát persze, hogy pont innen kell elvonni a pénzt! A bürokrácia jó, ahogy van. De az oktatás! Hát túl sok pénzt nyomunk ebbe a vacakba!

"Növekvő munkanélküliséget, a fiatalok további elvándorlását és súlyosbodó szakemberhiányt jósol Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a hvg.hu birtokába került felsőoktatási törvénytervezet legfrissebb koncepciójában arra az esetre, ha mindaz megvalósul, amit egyébként a saját tárcája akar. De cserébe legalább a "nemzeti középosztály színre lép" – állítja a miniszter." (hvg.hu)