A mai angolórán – talán az elmúlt három évben először – egy olyan témáról volt szó, melyhez nem kívántam hozzászólni. Félreértés ne essék, a téma maga szerintem is nagyon érdekes, de a személyes történetek kapcsán vitatkozni vagy érvelni szerintem ez esetben felesleges. Igazából „csak” arról volt szó, hogy értelmetlen-e a történelemtanítás. Erre a kérdésre nem is szándékozom választ adni, elvégre nem is tudnék: helyette egy kicsit általánosabban szeretném körbejárni a témát.
Egyáltalán nem negatívumként mondom, de azok, akik a történelmet (vagy igazából bármelyik tantárgyat) értelmetlen adathalmaznak tartják, valószínűleg mégis bevágtak már önszántukból nem egy, akár hasonló méretű és „értelmetlen” információhegyet, például a WoW több évre visszamenőleges eseménysorozatát, egy könyv-, képregény- vagy tévésorozat történetét és kontinuitását, „mindössze” azért, mert ez jobban érdekelte, mint a történelem. Lássuk be, nincs akkora nagy különbség mondjuk, egy ilyen, részletes (de mégis egy relatíve kis időszakról szóló) játéktörténet és a hidegháború eseménysorozata közt. Vagy, mit tudom én, a Kaliforgia szereplőinek részletes listája, esetleg a Gyűrűk ura-kötetek teljes története - nem akarom a számítógépre kihegyezni. Lényeg a lényeg, önmagában nézve nem jogos az a kritika, hogy a történelem értelmetlen és száraz adathalmaz lenne, elvégre önszántunkból hobbi(jai)nk kedvéért nem egy ilyet bemagolunk az idők során. Mi hát a különbség?
Nyilvánvalóan az egyéni tapasztalatok formálják az egyes tárgyakhoz és témákhoz való hozzáállást és ismerjük be magunknak, hogy azt a tantárgyat tartjuk értelmetlennek, ami nem megy – ami rendben is van, csak tudjuk, hogy erről van szó: én nem fogok amellett kampányolni, hogy kisebb óraszámban tanuljunk biológiát, hiába gondolom helyesnek, ugyanis pontosan tudom, mi motivál(na) rá.
Mindeközben azt sem szabad elfelejtenünk, amit valaki más említett a beszélgetés során és amivel teljesen egyetértek: az oktatás lényege a racionális gondolkodás megtanítása (kellene, hogy legyen) – erre például a történelem, mint egymásból logikailag következő események több ezer éven átívelő sorozata, több, mint alkalmas. Nem véletlen tért el a normától történelemtanárunk, amikor a dolgozatban nem a dátumokat kérdezte: mindössze helyes sorrendbe kellett raknunk a 8-9 eseményt (pl. az oroszországi forradalmak kapcsán), mert nem az a fontos, hogy ezerkétszázharmincnégyötödikhóhatodika, hanem a „miből, mi, miért”.
Ráadásul megint oda jutunk vissza, hogy mennyire formálja az érdeklődést egy tanár munkássága. Már a GYIK-ben is megírtam régen, miért helyezek különleges hangsúlyt a tanárra: „…megkérnélek, hogy emlékezz vissza öt/tíz/akármennyi évvel ezelőtti tanulmányaidra, egy akármilyen órára. Van rá egy fogadásom, hogy arra emlékszel, hogy tanított a tanár, milyen órákat tartott, milyen volt vele a kapcsolatod – nem feltétlen a tankönyvre, a dolgozatokra. A tanár elsődleges, a létező legfontosabb eleme a tanításnak, talán veled is megtörtént, hogy az egyik tanárnál utáltál egy tantárgyat, egy másiknál meg szeretted – és ez talán az eredményeiden is meglátszott.”
Meggyőződésem, hogy 1000-ből 999 esetben nem egy, a történelemmel (vagy akármelyik tárggyal) szembeni, már az anyatejjel szopott, zsigeri ellenérzéssel állunk szemben, hanem egy régebbi pocsék tanár pocsék óráinak utóhatásával, melyet már csak a pszichológiában „kidöntött láb”-ként ismert motívum miatt is racionalizálni kezd az illető.
Innentől kezdve viszont ez nem is feltétlenül egy átfogó oktatáspolitikai, illetőleg tananyagi kérdés, hanem egész egyszerűen (haha) a tanárok minősége, annak ellenőrzése illetve jó esetben majdani növelése az, amire érdemes lenne a hangsúlyt helyezni.
Abba most helyhiány miatt nem megyek bele, hogy amennyiben tényleg „csak” a racionális gondolkodásra nevelés a cél – vagy lenne az ideális cél –, akkor számít-e, hogy mit tanítunk a gyereknek egyáltalán. Ez is egy rendkívül érdekes téma, vissza fogok majd térni rá.
Utolsó kommentek