Alternativity

Hosszú ideje húzom már, de most már végre itt van. Eddig arra vártam, hogy a tanárok válaszoljanak a leveleimre, kettő híján azonban sajnos egy sem érezte elég fontosnak az ügyet, hogy legalább egy „nem vaze” tartalmú e-mailt visszaírjon. Kár.

Lényeg a lényeg: ez egy problémafelvető blog, ahol olyan dolgokról írok elsősorban, amiről szerintem máshol beszélni nem tudunk. Nagy híve vagyok, illetve lenném az interaktivitásnak a kezdeményezésem ügyében, s ha passzívan is, de többé-kevésbé ez már meg is valósult. Sokakkal beszélgetek azokról, amiket írtam, s tudom, hogy itt-ott elő is kerülnek a felvetéseim. Annak érdekében (is), hogy ez a folyamat aktívabb legyen, arra gondoltam, csinálok podcasteket. Voltaképp felvett beszélgetések ezek más diákokkal, jó esetben tanárral is. Kisebb csoportban valami előre kitalált téma mentén (amitől természetesen eltérhetünk) beszélgetnénk az iskoláról, valamiről, amit az iskola kapcsán fontosnak érzünk. A beszélgetés a későbbiekben kikerülne a blogra is (ha nem vagyok lusta, talán transzkripteket is írok).

Konkrét témaötleteim is vannak, de egyáltalán nem kell ezekhez kötni semmit vagy ezekről beszélgetni majd, a koncepció demonstrálásának érdekében azonban felsorolok pár ötletet.

-         Nyelvi év: melyik nyelvet hogyan, milyen rendszerben tanítják? (legjobb esetben tanárok és diákok is)

-         Viszonyom a patrónusommal, vagy a patrónusi rendszer általában

-         Órai fegyelem, tekintély, van-e, nincs-e, kell-e…

-         Az elfoglalt kamaszlét, avagy soha semmire sincs idő (a suliban (sem))

-         Tantárgyválasztás előtt és után

-         Az AKG régen és most

- (Ön)kritika arról, amit csinálok

-         Bla bla bla

Régi és jelenlegi AKG-sok reakcióit és esetleges jelentkezését nagy örömmel várnám. A magam kis toborzása is zajlik természetesen az iskolaépületen belül, már akad a dologban szívesen részt vevő tanár is.

Csináljuk meg azt a fórumot, aminek egyelőre nyoma sincs az iskolánkban!

Ez az írásom általános iskolai emlékeim egyik legszebbikét, az ún. „Misi-órákat” fogja feleleveníteni. Szerintem az AKG-ban sem jönne rosszul egy ilyen.

Nem szoktam ilyet tenni, de most külön megkérném olvasóim, hogy aki teheti, a blogon vagy máshol, akár személyesen, de mondja el, mit gondol erről a javaslatról.

Nem egy alkalommal dörgöltem már az orrotok alá, hogy egész életemben alternatív iskolákba jártam. Most kivételesen gyakorlati okom is van rá: szeretnék ugyanis mesélni az első (tehát a Rogers előtti) általános iskolám egyik különleges órájáról. Az órát az iskolapszichológusunk (mint a címből biztos rájöttetek, csak Misi néven emlegettük) tartotta, hetente egyszer.

Szituációs játékok, agyas feladványok (a klasszikus „Egy férfi este lefekvés előtt lekapcsolja a villanyt, majd nyugovóra tér. Reggel amikor szobája ablakából kitekint olyat lát, amitől öngyilkos lesz.”-feladványra, illetve a variációjára például máig emlékszem, hogy harmadikban egy egész óra és némi segítség árán, de megfejtettük), különböző befejezetlen szituációs képregények (amiket mindig vicces hülyeségekkel töltöttünk ki)… egy kis pszichológia, egy kis vidám agytorna, egy kis színjátszás, közösségépítő jó szórakozás.

Igazából bárki tarthatná ezt az órát. S amennyire sok, hm, furcsaságot passzírozunk bele az órarendünkbe alapjáraton, szerintem ezt is be lehetne építeni valamilyen formában. Minden különösebb cél nélkül. Szerintem a tanárnak és a diáknak is lazítás lenne, a közösségépítő és egyéb elemektől most akár el is tekinthetünk (bár minek) – a szervezés persze egy teljesen más kérdés.

Lehet, hogy ez annyira egyedi volt nálunk, hogy senki sem csinált még hasonlót, s ezért nem jutott senkinek eszébe megvalósítani. Szerintem egy próbát megérne, ha máskor nem, hetedikben-nyolcadikban. Összefogná a gyerekeket, a tapasztalatok visszajuthatnának a patrónushoz, aki így többet tudna csibéjéről (ha már a pedagógiai program elképesztő elvárásokat tanúsít e téren), csökkentené a stresszt, s akár ez is lehetne az a bizonyos kötelező alkotókör.

Szerintem az ötlet jó, a megvalósítás persze már más lapra tartozik.

Nem kellene egy, a világ kisebb és nagyobb dolgairól való beszélgetésre alapuló, akár fakultatív „tanóra”? Volt már ilyen ötlet?

Rendszeres hírfaló vagyok. Napi rendszerességgel követem a kis- és nagyvilág eseményeit. Hazug politikustól az alkotmánytervezeten át egyéb hülyeségekig. Önmagában megérne egy hosszabb írást, hogy hogyan alakul ki ez a folyamat, hogyan találja meg egy, ebbe az egészbe saját magától belekerülő fiatal azokat az orgánumokat és hangokat, amik érdeklik és amikkel egyetért – ennek azonban itt nincs most helye. Aminek talán van, az az, hogy az AKG-ban talán szintén jól jönne valami ilyesmi. Egy óra, ahol szervezett keretek közt beszélgetnénk a világ dolgairól. Szigorúan csak idősebbeknek – ne értsen félre senki, én csak azt nem szeretném, hogy az ifjabb ifjúság, aminek még annyira sincs kialakult véleménye, mint a 17-18 éveseknek, befolyásolva legyen.

Bár még mindig nem írtam az angolórákról, annyit gyorsan megemlítenék, hogy heti három óránkban folyamatosan a körben ülős-beszélgetős rendszert használjuk (legfelső csoport, a többieknél azért nem így működik persze). Az állandóan fantasztikus hangulat és a sírva röhögés mellett általában komoly témákról beszélgetünk, komolyan – meglepően jól működik a dolog egyébként. Nemrég Líbia és a többi arab ország kaotikus állapota volt a téma. Jövőre lesz Circle Speak, felteszem, az szintén erre fog majd hasonlítani. Ezeket az órákat leszámítva nem is nagyon tudok olyat mondani, ahol valami „aktuális” hosszabb távon előkerül vagy egyáltalán előkerülhet. Médiaórán a WikiLeaks (s ki tudja, később talán Charlie Sheen?) került szóba egyszer meg természetesen a West Balkán, néhanapján (főleg régebben) esetleg a csibén ez-az. Nyitás… ezt inkább hagyjuk. Tanáraink szoktak néha érdekes apróságokról kisebb előadásokat tartani, de ez, lássuk be, nem ugyanaz, mint amit én keresek – mindemellett persze rendkívül érdekesek.

Szerintem megfontolásra érdemes lehet egy, a világ aktualitásait negyven percben átbeszélő, felnőttekkel-gyerekekkel jól összerakott óra ötlete. Nem a tájékoztatás lenne a célja, már csak azért sem, mert az eredendően szubjektív (mind minden). Értelmes és érdeklődő felnőttek és gyerekek beszélgetnének fontos és „fontos” dolgokról a világban.

Természetesen hasonló alapötletre épülve lehetne az általam javasolt kötelező alkotókör valami hasonló dolog, nyilvánvalóan egy kicsit másképp, talán egy fokkal jobban a tényközlésre, az összefüggések megvilágítására helyezve a hangsúlyt a kötetlen véleménycsere helyett (lévén szó fiatalabbakról). Átkozottul nagy felelősség lenne – elvégre valamilyen mértékben világképet formálna. Talán ez több is, mint az átlagos tanári feladat: az információátadás. Hiszen, ha belegondolunk, a matematika vagy a biológia esetén nincs szó szubjektivitásokról, lezáratlan kérdésekről, magánvéleményekről.

Némileg előítéletes, tudom: humán orientációjú tanárok vihetnék hetedikben-nyolcadikban (ill. kilencedikben-tizedikben is) az informáló-tájékoztató jellegű szak/alkotókört, majd utána voltaképp bárki egész egyszerűen társalogna a diákokkal a mindennapi nagyvilági eseményekről.

Az enyhén ironikus, hogy a fenti forgatókönyv esetén valószínűleg én magam lettem volna egyike azoknak, akik kevéssé lettek volna megelégedve az „első etappal”: talán túlzottan el- illetve belemagyarázósnak találtam volna. Különböző, a diákok érdeklődési körére szabott, érdekes újságcikkekkel, könyvekkel orvosolnám önmagam hipotetikus problémáját. Az egész lehetne egyfajta tájékozódós-tájékoztatós szippantás a nagyvilágba az első pár évben (annak minden felelősségével), aztán fokozatosan a véleménycsere felé irányulva érne a foglalkozás a résztvevőivel összhangban. Fejlesztené a vitakészségeket is (a kilencedikes angolóráim egyik elsődleges célja volt ez, szerintem remek választás egyébként). Igazi személyiségközpontú, alternatív javaslat, nem? Az összes logisztikai és felelősségi nehézség mellett és ellenére is.

Lehetne a neve a történelemóra mintájára "jelenóra".

Az AKG tényleg rendkívül sokféle szakkört (alkotókört) indít, a tűzzománc-iskolaújság-film-fotó-színjátszók-irodalmi önképző lánc még csak a legklasszikusabbak közé tartoznak. Azt leszámítva, hogy itt is idő, míg tisztázódik az órarend, a rendszer aránylag jól működik. A címbeli probléma a nagy választéknak hála szerencsére ritkán fordul elő, de azért még így is meg tud mérgezni foglalkozásokat. Egyszerű(?) megoldási javaslat alant.

Ha esetleg valaki nem olvasta volna korábbi posztomat a hetedikes alkotóházról (kézművesmunka, varrogatás, kiscöncöle-nagycöncöle), az esetleg tegye most meg, ugyanis az ott leírt problémásabb aspektusok fognak visszaköszönni majd. Tudni kell, hogy az AKG-ban az alkotóköröket egy ideig kötelező látogatni.

Kötelezően választható. Hetedikben mindenkinek a fent már linkelt alkotóház gyönyöreit kell élveznie, majd nyolcadikban és kilencedikben kötelezően kell legalább egy szakkört választania a tényleg hatalmas kínálatból (ha nincs húsz, egy sincs). Alapjáraton ez a nagy választék elősegíti a „megúszós választást”, mivel a gyerekek legnagyobb része tud olyan szakkörre menni, ami érdekli is.

De mi van akkor, ha nem tud vagy nem akar? Ha a tény, hogy év végén jegyet kap a három évig kötelező alkotókörre, arra ösztönzi, hogy inkább egy lazát keressen magának? Egy olyat, ahol ismeri a tanárt és tudja, el lehet lavírozni egész évben?

Ha ez csak az ő dolga lenne, nem érdekelne különösebben, elvégre a magánügy az magánügy. Igen ám, de mivel egy alkotókörről beszélünk, ahol produktív munka zajlik/zajlana, már amennyiben erre mód van, igencsak fojtogató tud lenni a bliccelgető, „majd legközelebbre csinálok valamit”-hozzáállás. Minden személyeskedés nélkül, de amikor valaki nyolcadikban az irodalmi önképző honlapcímének a gooogle.com-ot javasolta, hogy a webcímet elírók odakerüljenek, feltételezi, hogy a dolog komolyságát nem igazán látja. Na persze egy szándékosan alternatív weboldal esetén még akár érthető is lenne. Ez most azonban lényegtelen. Elég az hozzá, hogy az önképző egy évvel később el sem indult (idén szerencsére ismételten igen). Meg tudom érteni. Ha az elkészült írások mennyiségét nézzük… kukk itt. Ugyanez az idei évre is igaz valahol, de legalább kreatív munka zajlik. Nyolcadikban még valamiféle sportrovat is létezett (volna), én egy elkészült írásról sem hallottam. Kontrasztképpen: ez egy tizenöt perces munka volt

Csupán azt akarom ezzel demonstrálni, hogy nem az egyén magánügye az, ha alibizik a szakkörön: az egész foglalkozásnak rosszat tesz vele. Még akkor is, ha jegyet kap év végén (érdekelne, milyen jegyek társultak ezekhez a teljesítményekhez egyébként), és ezáltal következménye van hozzáállásának, a tanár tudomásom szerint ki nem dobhatja a diákot a szakkörről – vagy ha igen, nem teszi.

Természetesen csak azokról az alkotókörökről tudok beszélni, amiken részt vettem: alkotóház, Szubjektív és irodalmi önképző – tapasztalataim mindháromra vonatkoznak, s még az iskolaújság esetében jelent meg leginkább (egyáltalán). A javaslatom az lenne, hogy adott elvégzendő feladatmennyiséget állapítsunk meg… illetve nem, ez már megvan. Mindössze az az apróság hiányzik, hogy nincs következménye a minőségi vagy mennyiségi elmaradásnak. Kevés dolgot gyűlölök jobban annál, mint amikor a tanár szinte vagy szó szerint kérleli a diákot, hogy csináljon már végre valamit. Ha rajtam múlna, futna valami átkozottul egyszerű alkotókör, ami nem igényel sok energiát az azt tartó tanár részéről (nem is feltétlenül muszáj, hogy alkotókör legyen egyébként, akár tanulószoba is lehetne, igazából az a legegyszerűbb kérdés, hogy kitaláljunk ide valami megfelelőt), ami órarendi tárgy lenne. Ugyanúgy, mint az összes többi alkotókör (khm, jegy). A tárgyat ki lehet váltani más alkotókör(ök)re való jelentkezéssel. A tárgy hetediktől kilencedikig „él”. A csavar annyi, hogy ha a tanár nem elégedett a diák teljesítményével az alkotókörön és/vagy nem felel meg az előre megállapított normáknak, a diák automatikusan be-, illetve visszakerül ebbe az egyszerű, kötelező tárgyba. Az alkotókörökön csak az vegyen részt, aki alkotni akar. Arról is lehetne értekezni, van-e értelme annak, hogy kötelező és jegyre menő dolog. Az azonban biztos, hogy senkinek sem tesz jót az alibizés. Sem az alibizőnek, sem a foglalkozás többi résztvevőjének, sem a tanárnak.