Alternativity

Hadd térjek vissza egy régi-régi mániámra, a blogon megjelent sajátos tanárértékeléseimre, melyek nem egyszer meglehetősen csípősek. Sok tényező játszott szerepet abban, hogy ezeket megírtam, lényeg a lényeg: úgy éreztem, legalább megkavarom ezt a nagy tál fekáliát, hátha lesz valami. Mondjuk ki ugyanis kereken: nem ezért fizetünk.

Két dolgot gyorsan állapítsunk meg: körzeti sulinál (nem ezért) nyafognék; egy rossz tanár alapvetően tönkreteheti egy diák érdeklődését egy adott tárgy iránt. Az AKG-nak megvannak, meg lehetnének, meg kellene, hogy legyenek a pénzügyi lehetőségei arra, hogy a megfelelő tanárokat vegyék fel. Alapvetően úgy gondolom, egyrészt a visszajelzés hiányzik (ezért lenne jó egy rendes tanárértékelés, ami számít és nyilvános), másrészt néhány számomra érthetetlenül viselkedő tanár kapcsán csak arra tudok gondolni, hogy az „öreg bútor-szindróma” esete is fenn forog, avagy van, akinek mindent lehet.

Az AKG-nak sajátos nevelési rendszere mellett a szülők azért is fizetnek pénzt, hogy a gyerekek megfelelő színvonalú oktatást kapjanak, jobbat, mint egy körzeti iskolában – szóval lehet bármennyire személyiségközpontú egy iskola, egy felelősségteljes szülő nem fogja odavinni a gyerekét, ha rosszul tanítanak.

A kérdés persze a következő: mit csinál a szülő, ha van pár pocsék tanár, de minden más szép és jó? Legyünk őszinték, nagy valószínűséggel semmi különöset nem fog lépni.

Fokozzuk azonban egy kicsit a dolgot. Mi van, ha egy tárgyat csupán a tanár inkompetenciája miatt gyűlöl meg a gyerek? Mi van akkor, ha a másik csoport tanára meg remek? És mi van akkor, ha nincs másik tanár?

Fokozzuk még tovább! Mi van, ha egy gyerek azért nem megy az emelt érettségire felkészítő matekcsoportba, mert nem akar azzal a tanárral többé egy tanteremben lenni? És olyankor mi van, amikor egy tárgyat az egyik évben az egyik, a másikban a másik tanár tanítja az érettségi felkészítés éveiben és utóbbi esetben sokkal kevesebben mennek rá? Elgondolkodunk ezen? A továbbtanulásról, az érdeklődésen felül a későbbi tanulmányokról, életutakat meghatározó helyzetekről beszélünk itt.

Menjek én egyáltalán egyetemre? Protekcionista oktatáspolitika rulez

Tárgy vagy tanár? Melyiket utáljuk meg?

Tanárértékelés az AKG-ban

Miért félnek a gyerekek?

Kihagyhatatlan lehetőségek?

Értékelőosztás

A fiam csak középfokú matek érettségire megy, mert képtelen a tanár óráin dolgozni. Nem ő az egyetlen. Pápá bizonyos egyetemek. Nem a képességek, hanem külső körülmények miatt. Ezért fizetünk?

Demagóg leszek, de inkább dobjuk ki a SMART Board-okat és dózeroljuk le az informatikatermeket és ezt oldjuk meg inkább.

Felhívnám a figyelmet arra az apróságra, hogy a régi szép időkben az A csoport tanárát, magyarán azt, akik az emelt érettségire felkészítő csoportokat vitték, választották. Ennél jobbat el sem tudok képzelni. Most persze már nincs.

Vannak jobb tanárok és rosszabb tanárok. Az ezzel való szembenézés a rosszabb tanárokon kívül mindenkinek hasznos lenne. Na jó, még azoknak is ártana, akik ragaszkodnak hozzájuk.

Nyilvánvalóan legtöbb iskolának ilyen szempontból nincs választási lehetősége (s most tekintsünk el attól, hogy elképesztő a túljelentkezés), nem engedhetik meg maguknak további tanárok felvételét, vagy az aktuális gárda kellőképpen magas színvonalon tanítani képes tanárokra való „cserélését”. Na de ahol van, ott miért nem csinálják? Az AKG-ban van/lehetne. Vannak rosszabb tanárok, és nem mindig arról van szó, hogy mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Van olyan tanár, aki fogja magát és lelép, de legyünk őszinték: ez a durva kisebbség – egyetlen ilyen esetet tudok mondani.

Megtud(akol)ni, kik tanítanak rosszul, s jobbakra cserélni őket: bár mindenkinek lenne erre módja! Mondjuk ki tudja, lehet, mások sem élnének vele.

ui.: Lassan eltelik két hónap a tanévből, úgy érzem, az őszi szünetre már kellő rálátásom lesz az Óráról órára-sorozat folytatására. Stay tuned!

--

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

A nyelvi év során írunk házi nyelvvizsgákat, voltaképp szimuláljuk a vizsgaszituációkat, A1-től B2-ig. Darabja ér kemény 2 százalékot. Az utolsó most azonban különleges volt: külön(leg)esen értelmetlen.

Hogy miért volt értelmetlen a B2-es nyelvvizsgánk, kérdezem én, tudva tudván, hogy bulvárosan túlzó a cím? Azért, mert már mindannyiunk jegye le volt zárva, mivel mindannyian mentünk érettségire!

Ha bár a csoportból igen, az évfolyamról nem én voltam az egyetlen, aki ment emelt érettségire – amely, már amennyiben rendben megy, automatikusan egy B2-es nyelvvizsgával jár amúgy is.

Megint csak a motiváció kérdése merül fel bennem. Nyilvánvalóan ezek a vizsgaszituációk a tanév részei, nem kérdés, hogy részt kell venni rajtuk – amennyiben a jegy még nincs lezárva. Szerintem a 2% az év végi jegyben egyébként nagyon kevés, de ez nem része ennek a társalgásnak.

A motivációról és komolyan vételről a vizsgaruha kérdése jut eszembe. Úgy gondolom, a legalább középfokú érettségire menő diákok esetén opcionálissá kellene tenni a B2-es vizsgát. Hogy miért? Mert, lássuk be, a tanév szempontjából jelentősége nincs. Azoknak persze hasznos, akik a közeljövőben le akarnak tenni egy B2-es nyelvvizsgát. A többieket viszont szerintem hagyjuk nyugiban így év végére, ha már le van zárva a jegyük.

Furcsa módja ez a gyakorlásnak. Másra pedig ilyenkor már nem jó. Azok, akik nem terveznek nyelvvizsgázni, hadd döntsék el maguknak, látják-e értelmét az egésznek. Az évnek ennyire a végén járva már nem oszt, nem szoroz az egész: aki élni akart a nyelvi év lehetőségével, már élt – aki nem, az nem.

Nem?

Hat nap múlva egy éves a blog! Ha minden rendben megy (ment már valaha bármi is rendben?), nagy éves visszatekintést tartok!

Nem állítom, hogy történetem vernei magasságokban szárnyal, de talán érdekes lehet. A blog rendszeres olvasói tudják, hogy az idei év az ún. „nyelvi év”, ahol a klasszikus tantárgyak nagy része nem is szerepel, helyette viszont heti tizennyolc órában tanuljuk a választott új nyelvet (kontrasztképp: heti 3 angol) – spanyol, német vagy francia. Az én esetemben németről beszélünk.

Tudni kell, hogy az év végére B2-es nyelvvizsga megtételére leszünk alkalmasak (a suliban írunk is egyet majd, írtunk már a többiből is), jómagam kitűztem célul a C1-et. Nagyjából hasonló ugrásnak lehet tartani azt, hogy jelenleg B1-s tudással mentem emelt érettségire.

Legalábbis hivatalosan.

Nyilvánvalóan egy ilyet nem vállal be az ember látatlanban, én is megírtam még… ööö, január végén egy feladatsort. Ha jól emlékszem, hetvenvalahány százalék lett, így úgy gondoltam, három hónap extra tanulással sikerül majd valami pofásat összehozni.

Ma már tudom, hogy a megírt nyelvtani feladat valószínűleg a legegyszerűbb volt, amit valaha írtak.

Namármost, az olvasásértés-részt megfelelő gógyival úgy is ki lehet tanulni, ha az ember a szavak 40%-át ott látja először. Meg lehet érteni, meg lehet fejteni. A nyelvtannál azonban ez nincs így: Albert effing Einstein se tudja megállapítani egy ott először látott ige prepozícióját, adott esetben nemét. Vagy akár a jelentését! Mint már írtam, egy kicseszett lutri volt az egész, ez persze nem idegesítene annyira, ha… de erről majd később.

Összességében, ha becslést kérnének tőlem, azt mondanám (felfelé és lefelé is torzítva egy kicsit a kiegyensúlyozottság jegyében), hogy 90-70-50-90 és a szóbeli majd egy hónap múlva jó esetben szintén valami magas: s bár az az ötvenes undorító, az egész összességében egy egész értékelhető számra jön ki (elvileg azt mondták 80% fölött éri meg az emelt érettségi, de az hogy lehet, amikor 50 pont plusz jár? Valamit biztos rosszul tudok). Szóval ja, a szövegértés és levélírás, ha nem is kutyafüle, de jól abszolválható. A nyelvtan lutri, a hallásértés meg…

Hát az kész. Én megkaptam a régi emelt hallásértés-feladatsorokat (meg igazából az összes mindenfélét), egy csomót meg is csináltam, ilyen még nem volt. Esküszöm, tényleg. Relatíve lassan és tagoltan beszélget az interjúztató az alanyával, tényleg, követhető módon. Hallgassatok bele ebbe, valahol a vége felé, az a második feladat – most komolyan, érthető. Olyannyira, hogy már inkább YouTube-videókkal edzettem, mert ott gyorsabban beszélnek.

Erre most mit kaptunk? Egy pasas grizzlykről és egyéb hasonló élményeiről beszél egy alaszkai vadaspark kapcsán, gyorsabban beszélve németül, mint ahogy én magyarul tudnék beszélni. Komolyan. Ráadásul olyan, óh, hétköznapi szavakat kell kihallani belőle, mint az állat valamelyik testrésze stb., amivel, hogy finoman fogalmazzak, jöjjenek vissza hétfőn: egy ismeretlen szót kihallani egy rendkívül gyors szövegből nagyon nehéz. Még egy hétköznapi szöveggel tudtam is volna mit kezdeni még a sose tapasztalt gyorsaság mellett is, de ez?

A csávóka három tized másodpercben mondta el, hogy grenzenlose Freiheit. Nem viccelek. Komolyan, egy kicseszett géppuska tára lassabban pörög, mint a „Bärenman” nyelve.

A 90-70-50-90 úgy jött össze, hogy 1) az olvasásértés megoldásaiban egyetlenegy híján teljesen biztos vagyok, csak lefelé kerekítek 2) a nyelvtan ismét lutri, lehet 50 is meg 90 is, középértékkel próbálkozom, 3) a hallásértésen van 4 ajándékpont a 22-ből (16 témából  10 hangzik el az első, könnyebbik feladatban, azt kell bejelölni), jól is jön, még 7 azért csak összejön, higgyétek el, nem becsülök lefelé az 50%-kal és 4) a levélírás nem vészes, rajta is ültem egy ideig, volt szótáram, azt pedig szerintem tudjátok, hogy fogalmazni tudok, akár a legnagyobb baromságról is hosszasan tudok értekezni.

Mindemellett meg persze az egész egy játék volt, az angol mindenféleképp jobb lesz, úgyse rakom be sehová és germanisztikát se tervezek tanulni (= nem viszem tovább a jegyet nagy valószínűséggel), csak egy önteszt volt, mint a C1 lesz majd nyáron/szeptemberben. Sokan biztos örömtáncot járnának egy cirka 70%-os emelt érettségiért, pláne nyolc hónap után: az egyetlen, ami itt megsérült, az a rendkívül nagy egóm ugyebár. A képességeimmel meg nincs baj, tudom. Az olvasásértésnél 22-ből 21 szerintem biztosan jó. Nem rossz az. Csak rosszul alakult az egész.

Innentől kezdve bizonyára nem vagyok még annyira sem objektív, mint egyébként, de ha már ígértem egy kis beszámolót az érettségi-készülésről, itt van.

*/@#&$ß*//*##!!!

Hadd jegyezzem meg mellékesen, hogy igen, április elején kipukkadtam és extra energiákat nem nagyon fordítottam a tanulásra – „csak” készültem. Na igen, és mi volt a készülésem az emelt érettségire? A korábbi emelt érettségik, of course!

Ez egy bizonyos szintig oké, de a fenti problémát nem oldja meg. És persze, azt se mondom, hogy én tökéletesen csináltam volna ezt az egészet (sőt), de egyszer nem ültünk le, egyszer nem vettük végig, s amikor jeleztem, hogy ezt nem lehet magolva és találjunk ki valamit… kaptam még.

Én meg úgy voltam vele, ők biztos tudják, mit kell csinálni. Most így visszanézve azt látom, lehet, hogy 2-300 igét és a velejárókat meglátom (és a felét mondjuk meg is jegyzem) így… de mi lesz a többi ezerrel? Szerintem ehhez a részhez elsősorban nyelvhasználati tapasztalat kell, ami nekem nem volt és nem is nagyon lehetett – meg sem próbáltunk azonban valami megoldást találni.

Én meg nem erőltettem, mert mint már írtam, bíztam abban, hogy ez egy működő módszer, amit jó okkal használunk. De ez kevés. Úgy érzem, én egy olyan tehetség vagyok, aki ápolásra szorul, magától képtelen teljesen kibontakozni. Ha már itt tartunk, a tehetségek 99%-a ilyen, nem?

Kontrasztképp: hallásértési feladatot csak egyedül csináltam, otthon. Órára nem fért bele, mert csak én mentem emeltre. De ennyi. Csak magamnak, magammal.

Persze biztos csak csalódott vagyok. De ha már itt tartunk, biztosan elég volt a jelentkezéssel kapcsolatos döntéshez egy feladatsor? Ja, hogy a döntés az enyém volt, már csak azért is, mert a tanárom széttárta a kezét, amikor kérdeztem? Hogy ő igazán nem akar mondani semmit?

És nem lett azért szörnyűséges. De nem ilyen lovat akartam, vállalom.

Most már laza év vége van, a szóbeli angolból nem nagy dolog, a németig még egy hónapot tanulok, nem lesz baj. Lesz majd valamikor egy B2-es vizsga, nem tényező – és ha az is lenne, akkor is csak 2% lenne az év végi jegyben, amit már amúgy is lezártunk, hogy érettségizhessünk.

Ezt az egészet egy kicsit helyre kell pakolnom. Szar eredmény, de valahol mégse szar, amúgy sem számít, de lehetett volna jobb… a fene tudja.

Ma vagy holnap a tanárértékelésemről lesz szó. Stay tuned.

---

Mivel itt nincs (még?) „releváns posztok” automatikusan generált elem, jómagam fogom betenni a linkeket:

Életem első emelt érettségije

Tanárértékelés az AKG-ban

Avagy mit keres egy YouTube-videó egy angol érettségin? Gyors élménybeszámoló egy érettségiről.

Már párszor jeleztem, hogy az előrehozott érettségijeim (ill. előtte a projekt) miatt nem írok mostanában posztokat – jelentem, a könnyebbiken (angol emelt) túlvagyok, holnap jön a német emelt – a jelenlegi pontszámítási rendszert nézve persze csak virtusból, de azért szeretném minél jobbra megírni. A nyelvtani rész totál lutri.

Már volt tavaly egy előrehozott érettségim (informatika), de az középszintű volt s így azt az AKG-ban írtuk meg – ez most egy kicsit más volt.

Próbálok egy legalább részben kronologikus élménybeszámolóval előrukkolni: a tény, hogy fél nyolcra mentem a szokásos negyed kilenc helyett, azzal járt, hogy fél nyolc helyett hatkor keltem – ha nem is külsérelmi, de egyéb nyomok biztosan látszanak a fejemen ennek kapcsán.

Az ember ugyebár korán elindul, nehogy elkéssen – ez azzal jár, hogy már hétkor ott ül az iskolaépület előtt, várakozva. A várakozás, mint olyan, visszatérő elem lesz a történetünkben. Lényeg a lényeg, fél nyolckor bebattyogtam az iskolaépületbe – s mivel nem volt kedvem beállni a minimum 30 gyerek alkotta amőbába a teremkiírás előtt, inkább felmentem a negyedikre (vegyük már hasznát a digitális akármiknek a folyosón, melyek nagy betűkkel hirdetik, hogy „emelt érettségi a negyediken”) és tizedannyi macerával meg is találtam a helyem.

Az első dolog, amit észrevettem, az az volt, hogy felesleges volt az ünneplőn agyalnom, ugyanis miután az OH-ban azt mondták, hogy „az alkalomhoz illően”, a fehér zakóm még mindig jobb volt, mint egy kötött fekete pulcsi alatta egy kikandikáló narancssárga pólóval – s nem, ezt most nem kezelem úgy, mint az iskolai erőltetést, mert ez „hivatalos” és senkinek a tekintélye nem romlik, ha nem küldeti ki érte az illetőt (emelt esetén legalábbis biztosan, lévén idegen iskolában a diák). Ja igen, tehát ha valaki ma látott az utcán egy fehér zakós-vörös aktatáskás göndör hajú rohangászó fiatalt, az nagy valószínűséggel én voltam. Moving on!

Az eleje igazából úgy ment, ahogy az ember egy érettségit elképzel, minden cuccot hátrarakattak, telefon kikapcs-kalapáccsal összetör, hogy biztosan ne szólaljon meg, hatodjára is meghallgatjuk a tudnivalókat… melyek közt ott szerepel, hogy egy adott vizsgarész végén nem lehet kimenni. Erre majd még visszatérünk, de most muszáj vagyok megemlíteni a szótárakat.

A fucking szótárak. Most komolyan vegyek egy szótárat egyetlen alkalomért? Azt még talán meg is tudnám érteni, hogy elvárják, hogy hozzak – de az iskolám nyolcszáznegyvenhatezer-ötszáztizenhét szótárából miért nem kapok egyet? Mert kell a vizsgázóknak. Vésztartalékul.
Magyarán én, mint vizsgázó, azért nem kapok szótárat, hogy legyen a másik vizsgázónak, ha mégsincs neki. Csak én gondolom úgy, hogy ha ezzel a módszerrel (majdnem?) minden diákra jut szótár és az iskolák simán biztosíthatnák azt a diákoknak? Akkor nem kellene arra kérni a vizsgázót, hogy a kavarodás elkerülése végett írja bele nevét a szótárba – ami az én esetemben vicces lett volna, ugyanis kölcsönkaptam egy ismerőstől. Végül ráraktam a táskámat, gondoltam, az is segít elkerülni holmi tulajdonjogi félreértéseket.

A szövegértéses feladat semmi érdemleges (bár „on Earth” helyett „on earth” szerepelt az egyik szövegben), olyannyira nem, hogy negyvenkilenc átnézés és a felírt kód hatvanhatszori ellenőrzése után még mindig maradt 15-20 percem. Ez ugyebár azért gázos, mert nem lehet kimenni a teremből, a könyvemet meg nyilvánvalóan nem tarthattam magamnál, így hát maradt az ablakból látható fa anatómiai pontosságú vizsgálgatása.

Most mondanám, hogy ez volt életem legunalmasabb  negyedórája, de ez már csak azért sem lenne igaz, mert ugyanez megismétlődött a nyelvtani feladatsor után – a kettő közt egyébként nincs szünet, amint lejár az elsőre adott 70 percnyi idő, jön a következő a maga 50 percével. Abban is volt egy elírás, egy autóról volt szó: „doing 8 mph instead of 2 mph” ami feltételezésem szerint „going…” akart lenni. És igen, nyelvtanhitler vagyok, de tuti nem vettem volna észre ezeket, ha nem lett volna időm az anyag sokszoros átnézésére. Miután ezzel is megvoltam, megint jött a fa.

A hallásértés előtt volt tizenöt perc szünet, mert a technikailag képzett gárdának ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy behozzanak egy magnót, bedugják, betegyék a CD-t, odatekerjék a megfelelő helyre és leteszteljék, kellően hangos-e. Nem baj, legalább váltottam pár szót a szintén itt érettségiző osztálytársakkal.

A hallásértésben egyébként több dolog is vicces volt, az egyik a trademark feladatok közötti zene (itt is szerepel, kis vidám trallala), a másik az, hogy az egyik szöveg egy YouTube-videóról szólt. Igen, a United Breaks Guitars dalról volt szó, részletet is hallhattunk belőle. Már csak azért is jól szórakoztam, mert már ismertem a videót – szerintem ember nem vigyorgott még ily vadalmaszerűen érettségi közben, mint én.

Én még azon is elmosolyodtam, amikor „tick”-kel kellett jelölnöm valamit, lelki szemeim előtt ugyanis azonnal egy jelölőatka jelent meg – lett légyen bármi is az.

Itt érthető okokból nem volt várakozási probléma, így a fa további vizsgálata elmaradt. Végül, de nem utolsósorban pedig jött az íráskészségi feladat, melyhez a korábban már jól meganyázott-teleírt szótárakat is használhattuk. Igazából egyszer nem nyitottam ki, de jó, hogy kéznél volt. Szerencsére – lévén az utolsó feladat – ezt már nem kell végigvárni, az ember beadhatja és távozhat (a többinél miért nem lehet kimenni a folyosóra?). Szerintem egy jó fél óra után kész is voltam – na, ha végig kellett volna ülnöm a rendelkezésre álló kilencven percet, az biztos, hogy valakit pofán lövök.

Még egy dolgon csodálkoztam, az pedig az volt, hogy az angol érettségi írására használt terem (az legalábbis, ahol én voltam) egy csomó angol nyelvű tablóval volt kidíszítve. Oké, nagy valószínűséggel nem fog tudni a diák a Michael Jackson-élettörténeti tablóról hasznos dolgokat lelesni, de mellettem például az újrahasznosításról volt valami, egy idevágó szöveg esetén lehet, hogy találok valami szókapcsolatot vagy prepozíciót, amit nem tudok. Lehet, hogy csak apróság, de basszus, matek érettségin se legyen már kint a mínuszbépluszmínuszgyökalattbénégyzetmínusznégyácéperkétá.

Ha már hülye számsorok, az biztos, hogy nem felejtem el hamar a kismilliószor felír(atot)t azonosító kódot.

És hát igen, az is biztos, hogy a holnapi emelt németen minden egyes fa-analízissel töltött percet, minden egyes vigyort, minden egyes „hát ez könnyű!”-t vissza fogok sírni…

Még jó, hogy csak virtusból csinálom.

Pörög a projekt, holnap van a leadás, elsősorban ezért nem jelentkeztem a közelmúltban. Most egy tanáromtól úgy tudom, (most éppen?) lesz kötelező természettudományos érettségi – bár ide tartozhat a földrajz is. Gyors kommentár alant.

Valaki, aki nálam okosabb (vagy legalábbis annak hiszi magát), kérem, válaszoljon nekem az alábbi kérdésekre! Zárójelben az én válaszaim.

Fog a kötelező érettségi javítani a képzés minőségén? Nem.

Megelőzte a szakmával való részletes konzultáció a tervezet kidolgozását? A kormány többi lépését megnézve valószínűleg nem, de nem tudom.

Más, több anyagot adnak le, esetleg nagyobb óraszámban? Valószínűleg nem. Ha igen, minek a rovására? Gondoltak erre, vagy csak „majd megoldja az iskola”?

Ha azt nézzük, hogy a jelenlegi érettségi pontszámítási rendszerben körülbelül 100/5=20 pontot ér az 500-ból egy érettségi eredmény, feltételezhetjük, hogy a nem ebbe az irányba továbbtanuló diákok fontosnak fogják tartani ezt az érettségit? Nem. Összehasonlításképp: az egyetem által kért tárgyak értéke extra 100 pontot ér az eredeti mellett.

Fog a tárgy iránt nem érdeklődő, az érettségit kényszerből letevő diákok hada javítani a természettudományok nimbuszán? Szerintem nem, s a probléma amúgy sem itt keresendő, hasonlítsuk össze a szituációt a többi kötelező tárggyal, nem ez a „népszerűség” kulcspontja.

A jobb lehetőségek miatt külföldre kimenő, természettudomány iránt rendkívül érdeklő fiatalok itthon fognak maradni emiatt? Nem csak, hogy nem, de sokkal többet is érnek e szempontból, mint a tárgyat kényszerből letevő több ezer diák.

A hiányos felszerelés és kellékhiány problémáján változtat ez? Természetesen nem.

Félre ne értsen senki, az érettségit én is nevetségesen megúszhatónak találom, de ezen nem az előrehozott érettségi esetleges eltörlése és további tárgyak hozzáadása segítene, hanem például a nevetségesen, röhejesen egyszerű középszintű érettségik lerombolása és helyüknek sóval való behintése. Az egyetlen része a tervezetnek, mellyel egyetértek, a kötelező emelt szintű érettségi gondolata.

Szakértelmet viszont nem látok. Mit mondjak azokra az emberekre, akik azért akarják eltörölni az előrehozott érettségit, mert apáink idejében nem volt? Sokat elárul a gondolat.