Alternativity

Kevés gyerek, kicsit rövidebb hét. Visszatér a Heti apró.

A május 2-6. hét projekttel és érettségivel telt el, ezekről külön posztok vannak, illetve a projekt esetén csak lesznek. Az április 25-29. hét fele szünet fele fesztivál, fele tavaszi szünet volt. Az előtte lévő héten csak két napot voltam és rég volt már.

Most, hogy a hiányzó írások kérdését tisztáztuk, gyorsan és röviden a hétről: spanyolosok-franciások két-három gyerek kivételével elutaztak, így az órarendet kicsit megkavarták nekünk: médiák, tesik együtt, angol külön, volt olyan csoport, ahol csak egy gyerek volt. Mókás. Voltak útban lévő lyukas órák és emiatt „feleslegesen” hosszú napok is, de azt hiszem, egész jól lement ez, ha azt nézzük, hány tanárt és csoportot (más évfolyamokon is, ne feledjük, nem csak itt tanítanak a tanárok) le-, és átszervezni.

Németen elkezdtük az új könyvet. Tudni kell, hogy a csoportból mindenki érettségizett, így nem lenne muszáj bejárni az órákra. Mindenki itt van, de naiv lennék, ha azt mondanám, hogy nem látszik a munkameneten ez a tény: akadozik, zajosabb, lassabb az egész. Tökéletesen meg is tudom érteni. Hmm. Talán kitisztult volna a csoport, ha nem hallgatjuk meg a „meg lesz a véleményem azokról, akik most már nem járnak bele”-mondatot és csak azok lennének most már itt, akik tényleg akarnak is (relatíve) keményen tanulni ebben az utolsó 15-20 tanítási napban.

Médián A férjem védelmében ment.

Irodalmi önképző. Legyen jövőre is? Legyen valamiféle nemszakkörös kerekasztal-dolog? Utóbbi mindenképp, igazából előbbi is, csak álljon már módunkban a foglalkozások kétharmadán ott nem lévő, semmit sem író gyerekek eltávolítása.

Vizsgakészülés, apróságok és természetesen maga a vizsga. Bónusz: Sacher-torta!

A hétfői nyitáson viccek helyett Fukushima volt a téma (ismét). Tök jó. Minden bántás nélkül mondom, szerintem nagyon jó dolgok születnek abból, ha a suszter a kaptafánál marad.

A hét németórái egyébként most aztán tényleg száz százalékig a vizsgára való készüléssel (illetve egyszer vicces feladatokkal) telt, mivel kivégeztük a harmadik tankönyvünket is. Rituális égetés vagy akasztás nem volt, sem a Koránhoz hasonló tárgyalás.

Médián némafilmezünk és nevetünk, illetve filmplakátokat vizsgálgattunk.

Angolóránk kapcsán talán az egy érdekes apróság lehet, hogy Fukushima-ügyben olvastunk egy még meg nem jelent cikket – ez ahhoz vezetett, hogy angol nyelven(!) konkrétan összeraktuk és végigvettük mindazt, amit egy laikus jó esetben el tud mondani az atomerőművek működéséről és a bennük zajló folyamatokról. Fizikaóra angolul? Különös volt, nagyon érdekes.

Április huszadika a nagy, egész éves projekt leadási ideje (hamarosan újra írni fogok róla). Zajlik hát a hajrázás szinte mindenkinél, kinél jobban, kinél kevésbé. Az egészet megspékelik a mostani hét elejét magában foglaló harmadik „Kreatív Napok”, mely során, ki nem találnátok, egy kis projektet kell elkészíteni. Erről majd pár napon belül.

Jövő hét végén érkeznek a cserediákok (róluk is fog szólni majd a jövő utáni hét), így a fenti hét csütörtök délutánján a programokat szerveztük ill. aki akart, megejthetett egy utolsó utáni szóbeli-próbát. Ja, és bár nem része a haladási naplónak, de echte Sacher-tortát is ettünk, rá lehetne szokni. :)

A péntek a nyelvvizsga napja volt. A szóbeli kicsit csúszott, így az irodalmi önképzőt annak kezdete után egy szolid fél órára otthagytam, agyamat németre váltottam át, majd visszajöttem folytatni ott, ahol abbahagytam. A vizsgaeredmények már meg is lettek hétfőre (az ember annak fényében tudja ezt a leginkább értékelni, amikor anno 3 heteket kellett várnia egy epochazáró eredményére), nem lettek rosszak. Kíváncsi leszek a B2-re.

Egy különlegesség: a könyvtárakról és iskolai funkciójukról szóló írásomhoz érkezett egy nagyon érdekes hozzászólás az iskolánk könyvtárosától – technikai okokból itt tudom csak lehozni:

---------------------------------------------------

Kedves  AlterNaty!

Nem fogok sopánkodni -mint a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől címet viselő beszélgetőskönyv két nagyöregje, Umberto Eco és  Jean Claude Carierre teszi-, nem esem kétségbe a felvetéseidtől, ellenben jólesően nyugtázom, hogy kritikád tárgyává lettünk végre mi is (no, nem személy szerint a könyvtárral sáfárkodó könyvtáros tanárok, de maga az intézmény/ a szervezet ),  tehát létezünk, vagyunk, számodra is, nem csak  köztes megállóként a virtuális világba, de mint problémadomb, hegynek neveznem szerénytelenség volna.

Most csak egy villám reagálást engedj meg, aztán ha tudom (idő/erő) folytatom!

Bejegyzésed két mulasztásomat is eszembe juttatja:

-Az elmaradt röpiratomat.

T.i.  2006-ban, pont a ti hetedikes generációtokon/évfolyamotokon vettem észre, figyeltem meg, hogy bizony nektek - közületek sokaknak-  a sz.gép/internet lehetett az első benyomás, mint látvány, mint fizikai valóság  és nem a könyv. Valószínűleg jól érzékeltem azt is, hogy többet láthattátok szüleiteket gép előtt a klaviatúrát pötyögtetve, mint könyvet olvasva.- Igen erről szerettem volna akkor beszélni a kollégáknak, hogyan s miből jutottam erre a következtetésre, mit tapasztaltam, mi ebben az érdekes és nyugtalanító, mi ebben a reményteljes és felszabadító! - Azóta ezt megtették mások, de akkor a hazai pedagógiai berkekben erről még nem sok szó esett; hogy lenne még ma is mit mondani erre, a te kicsit technicista/ pragmatista megjegyzéseid is figyelmeztetnek.

-A nálatok -hetedikben elmaradt - bevezetés a könyvtárba programunkat.- (Bár ez ügyben nem vagyok teljesen elmarasztalható, valami furcsa véletlen, szervezési gubanc nem engedte, hogy a tanulásmódszertan keretében jöhessetek hozzánk, találkozhassunk veletek; de lehettem volna harcosabb; ezt azóta is bánom,  pótolgatjuk, különböző szakórákon…na, de az első benyomás az iskolában…lsd mint fent)

A többi meg csak indulat!

Ne akarja már Fiatalember a múltat végképp eltörölni! – Nehogy a tudásnak, az információszerzésnek-átadásnak-vételnek-cserének-stb csak egyetlen érvényes technológiáját ismerje el!-

Nehogy már ne tudja: nem könyvtárhasználatra, de egy létező kultúra megismerésének, gazdagságának, lehetőségeinek, kimeríthetetlenségének el nem felejthető valóságára szeretnénk a figyelmet irányítani (bocsánat, hogy ehhez kell egy kis betűrend/abc ismeret, meg ehhez hasonló jelentéktelenségek..).- Hogy Könyvtár és Világháló egymást erősítő univerzális eszközök.

Végül Radnóti –talán megbocsájtja nekem- profanizálva-:

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…

Üdv, misleyjudit kőtáros

---------------------------------------------------

Most hadd mellőzzem a már annyiszor megejtett ömlengésemet, melyet mindenkinek megadok, aki nem csak legyint arra, amit csinálok – ha személyesen is, de mi már, azt hiszem, megejtettük ezt. :) Szeretnék bízni abban, hogy írásom elsősorban a könyvtárak iskolai használatáról szólt – nyilvánvalóan ez nem minden, talán hiba is, ha az ember megpróbálja különválasztani ezt a könyvtártól, mint intézménytől, de én erre tettem kísérletet a hivatkozott írásomban. Szerintem pedig egyébként az, hogy a könyvtárak által jelentett információforrás egyszer majd elkerülhetetlenül más formában él majd tovább, egy természetes folyamat része. Persze nem kizárt, hogy ez majd – most a hasamra ütök – egy virtuális könyvtár formájában manifesztálódik majd, ahol az ember a virtuális kezével a virtuális polcról a virtuális könyvet veszi le… a forma, mint olyan, az egy dolog – ennek továbbélésében nem vagyok teljesen biztos, hogy őszinte legyek. A tartalom továbbélésében biztos vagyok.

Erről esetleg később majd bővebben is. Most csak így (rám nem jellemző módon) röviden, bár nagyon érdekesnek találom a kérdéskört.

Más téma: nagyon megnyugtató, hogy az ember csak megkapja hétről-hétre azt a három-négy gratulációt és bíztatást ismeretlen ismerőseitől és másoktól, hogy biztos legyen benne: jól csinálja, amit csinál – és megéri csinálni. Az ilyenek mindig megerősítenek abban, hogy nem a „mindenki hülye, csak én vagyok helikopter” esete áll fenn.

Végezetül egy érdekes olvasmány arról, hogyan kezel egy kis közösség egy problémás, ámde tehetséges 15 évest.

Témahét van az iskolában. Olyanunk nekünk nincs. Mi van helyette? NÉMET!

Alapjáraton van ugyebár heti 18 németóránk (ill. kinek mi, van, akinek spanyol/francia). Ehhez jön még 3 angolóra, 2 médiaóra, 3 tesióra meg a csibe. Média, tesi nincs, angolórából csak egy duplaóra csütörtökön. Magyarán megmondva: szinte végig csak és kizárólag németóráink voltak – elsősorban vizsgakészüléssel.

Na, ez önmagában nem annyira érdekes. Marad a többi óra. Abból meg nincs sok.

Csibén a projektről volt szó. Visszavonom mindazt a jót, amit írtam a felügyeletről, az ugyanis nincs. Jómagam még azt sem tudom, hogy a mod-gyártásban (ami a projektem) minek számít az az értékelési szempont, hogy „a projekt aktualitása”. Már kértem a konzulensem, hogy majd esetleg beszéljük meg, mi alapján is leszek értékelve (ismétlem, egy számítógépes játék modjáról beszélünk). Lassan nem ártana. Én is kérdezhettem volna hamarabb, tudom, de inkább csak a saját példámat hozom fel, mert másokét inkább nem fogom.

Angolóra: rendhagyó. Egy-egy-egy helyett kettő. Zenehallgatással. Semmi dalszövegfordítás (mint hittem), csak zenehallgatás, majd később, amikor már én is Jon Lajoie munkásságát vettem elő, egyre őrültebb dalok és egyre nagyobb röhögés illetve ökörség. Egy gyönyörűséges jelenetet kell innen megosztanom: üvöltő Led Zeppelin, a projektor előtt fekve már-már meditáló angoltanár… és a szám harmadik percében benyitó, döbbent arcot vágó némettanárunk.

Na, ez AKG-s.

Heti mikro, hogy pontos legyek. Nyitási helyzetkomikum!

Hétfő, kedd: iskolaszünet. Szombat: bepótoljuk a hétfőt. Kedves drága államigazgatás, nem lett volna értelmesebb az előző szombaton menni be?

Na mindegy. Ez most egy extra rövid Heti apró lesz, mivel a változatosság kedvéért szerdán nem voltam, ráadásul alig történt valami izgalmas a héten.

Közeleg a B1-es nyelvvizsga, e sorok írásakor (hétfő) jövő hét pénteken várható. Ennek hatása természetesen érződik a hatvankétbillió vizsgafeladatban, amiket elsősorban házinak szoktunk megkapni. A könyv is a vége felé közeledik, egyre több és több ismétlő jellegű feladattal. Médián CSI-t néztünk, a korábban már felemlegetett anyagflexibilitás jegyében választhattunk, hogy most beszélgetünk és később nézzük ezt, vagy fordítva. Hármat találhattok, mi volt a végeredmény.

Nyitásainkon folytatódtak a tantárgybemutatások. Egyik reggel maga Horn György tett látogatást nálunk, hogy a történeti társadalomismeretről meséljen nekünk. A dolgot az tette viccessé, hogy a nyitáson az évfolyam cirka hetven diákjából, ha sokat mondok, húszan ott voltak – igazgatónk ezt megrökönyödve vette tudomásul, meg is kérdezte évfolyamvezetőnket, hol vannak a többiek, illetve minket, hogy mi is történik itt. Az egyik „kollégám” teljes léleknyugalommal közölte vele, hogy azért, mert unalmasak.

Hálás lennék, ha a poszt végén belinkelt írásom eljutna hozzá, ha eddig nem tette meg.

Irodalmi önképzőn a költészet napja volt a téma, érdekes ötleteink vannak.

A szombati iskolanap hétfői órarend szerint telt, ezzel németdolgozat járt. Igen ám, de ez olyan németdolgozat volt, ami kb. első órai anyagra kérdezett rá – mégis kb. síri csendben írtuk. Én elsősorban azért, mert vártam a csavart, az kavargott a fejemben, hogy „ilyen nincs”, meg az, hogy „mi a franc az a zeichnen ige, 10 pont a 35-ből ebben a kamudogában, égő lenne nem tudni”. Hogy ne csak kamudogám legyen, bepótoltam a szerdait.

Kis hülyeség: tesin már egy ideje figyeljük, majdnem minden röplabdameccset az a csapat nyer meg, amelyik a bordásfal felőli oldalon játszik. Konkrétan tízből kilencet.

Ja, és ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy engem nem sokkal később a „lázadó” jelzővel fognak ellátni az AKG-ban, kiröhögöm. Különös.

Aktuális ajánlott írásom a kis reggeli ceremóniáról szól: Nyitás – megéri megtartani?

A legfontosabb: írásóra. Tantárgyválasztás, tantárgyválasztás, hiányzás. Tesi, termtud. Meg az összes többi apróság.

Most kezdjem a hetet megint a Demotiválós képpel? Igazából csak annyi érdekesség történt, hogy a tantárgyválasztás kapcsán kisebb nehézségbe ütköztem, illetve fogok ütközni: az emelt matek és az emelt irodalom egy időpontban van, s aki ismer, az tudhatja, hogy számomra a vagy-vagy ezen tárgyakból egyenértékű a „melyik karodat vágatnád le”-kérdéssel. Felmerült ötletként, hogy mindkettőre csökkentett óraszámba járhatnék be, ennek kezdtem el utánajárni. A gyönyörű az volt az egészben, hogy mennyire „does not compute”-reakciót kaptam arra, hogy nem a továbbtanulás céljából akarok mindkettőből emelt érettségit (furcsa is lenne), hanem „csak úgy”, mert mindkettő érdekel, mert mindkettővel szívesen foglalkozom – és a képességeimet ismerve bőven belefér. A konklúziónk egyelőre az volt, hogy majd visszatérünk a témára. Már csak azért is, mert kategorikusan „ki van jelentve”, hogy ezt a két tárgyat nem lehet együtt vinni.

Nézegetem a tantárgyi programokat (nagyon érdekes), több dolog is rendkívül figyelemreméltó. Ami így elsőre lekötötte a figyelmem, az a termtud volt: egyrészt jót mosolyogtam azzal, hogy a bevezetés a „Mint azt a bevezetőben is említettük…” szavakkal kezdődik, másrészt meg, ami sokkal fontosabb, az az, hogy az esetleg látszólagos „lazaság” vagy „ad hoc”-lét ellenére komoly szervezettség és stabil váz van a tárgy mögött. Ez nem nagy dolog, minden tárgynál így van, sőt, a témaheteknél is (volt is már, amibe belefutottam, amiről azt gondoltam, jobbhíjános, majd kiderült, hogy nyolc éve megy). Azt azonban brutális volt olvasni, hogy az összes óra anyaga és menete meg van komponálva előre. Hát ha ennek fényében nem lesz robotikus és unalmas a tanítás, akkor megeszem a kalapom! Nulla variáció, komolyan?! A termtud, mint olyan, már önmagában is egy érdekes dolog: valakivel nagyon jól megfogalmaztam, hogy négy tantárgy összegyúrt, majd öt darabra szétvágott fura egyvelege. Így nézve… eh. Az egy dolog, hogy nem lehet túl vidám dolog ugyanazt az anyagot állandóan ugyanúgy leadni (pl. médián legalább néha lehet variálni, ugyebár?), az meg a másik, hogy végignézve ezt a bizonyos listát, a hatékonyságát is megkérdőjelezném. Ahogy én látom, egyszerűen megfogalmazva, adott mondjuk tíz kis anyagrész a cirka tíz „normális” tanulással töltött napra, plusz a dolgozatok, plusz a kreatívkodások. Namármost, egy ilyen kreatív óra (amihez én rendkívül sok szarkasztikus idézőjelet tennék), vagy a „kísérletek” (ahová teszek is, mert ugye…) ennek a kb. tíz kis anyagrésznek csak az egyikét taglalják, de egy egész tanórát feláldoznak erre. Hogy konkrét példát hozzak:

7. epocha

Epocha címe: Hogyan számoljanak teknősék, hogy biztosan legyőzzék a nyulat?

Célja:

• A mozgás alapjelenségei
• A mozgás tudományos leírása
• A mozgás törvényszerűségei
• A matematikai modellezés

Alapprobléma: Hogyan készítsünk rajzfilmet
Projektek: Rajzfilm készítés, Autó tervezés
Eredménye: Rajzfilm

Negyedik óra: Mozgások modellezése (kreatív nap) - Újságírás: riport Gravitóniából, Gravinixből valamint Impulznonból

Én nagyon szeretek írni, de hogy ennek mi köze bármihez is, azt nehezen látom. Értem, hogy az adott fizikai fogalom illetve erő hatását próbálja bemutatni azáltal, hogy elgondolkodunk azon, milyen lenne a világ nélkülük, de hatvan, negyven, vagy akár csak húsz percet erre szánni ebben a formában túlzás. A forráselemzés sem tudom, mióta a természettudomány fő területe (pláne, amikor nem működik, hatvan perc elmegy vele, majd a tanár feladja és a maradék húsz percben lazán leadja az anyagot).

Nem vagyok a kreatív feladatok ellenére, Isten ments, dehogyis. Olyankor azonban igen, amikor többször annyi időt vesz el és még csak nem is szórakoztatóbb, mint a sima magyarázat. Hogy sarkosítsak: inkább két hét alatt megtanulom az anyagot és egy hétig zenét hallgatok, mint hogy három hét alatt tanuljam meg ezekkel a „kreatív” feladatokkal fűszerezve.

Még egy gondolat: szerintem jó ötlet lenne ezt a listát kiadni a diákoknak az epochák elején. Én szívesen vettem volna, ha tudtam volna, hogy létezik.

Nagyon érdekes volt az írásóra, mert ha csak részben is, de itt tapasztaltam először, hogy felvetéseimnek és javaslataimnak van valami konkrét lecsapódása, ami a szemem előtt történik (mert ugye ha a hátam mögött történik, nem látom és nem tudok rá reagálni!). Egyszer-kétszer (háromszor) már írtam egész konkrétan az írásórákról, most pedig a jelek szerint valami elpattant. Az egy dolog, hogy a mégsem-igaz pezsgőtablettás sztori pezsgőtablettája része lett az eseményeknek, az azonban már egy másik, hogy végül egy gyerek ki lett küldve. Hogy idézzem az onnan kihúzott (de ennek ellenére szereplő) bekezdésemet és folytatását:

Kedvelt, barátságos tanárunk az elkövetkezendő pár percben azt csinálta, amit AKG-s tanár nem szokott: kiküldte óráról az illetőt. […]Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották […] [máshol] oázis volt, itt szelep.

Lényeg a lényeg, a leszarás és a pezsgőtabletta-körbeadás olyan szintre emelkedett, hogy egy gyerek kiküldésével járt, majd az óra végén egy hosszabb beszélgetéssel, ahol bizony kipattant, hogy ezek az órák a gyerekek nem kis csoportja szerint unalmasak.

Most nem kérdezem meg, hol került volna ez elő egyébként. A hipiszupi tanárértékelésnél tuti nem. Persze mi más is lehetne egy írásóra? Ennek ellenére nagyon hasznos beszélgetés volt és nagyon jó hír, hogy előkerült a téma és tanár és diák face to face, negatív következmények nélkül elmondhatta a másiknak, miért csinálta azt, amit: utóbbi miért szart az órára és előbbi miért küldött ki közülük egyet.

Na, ez AKG-s.

Nagyon különös rekreációja és leképeződése volt mindannak, amiről korábban írtam. Remélem, lesz hatása. Nem az én írásaimra gondolok – a közösségi megnyilvánulásra.

Tesióráinkon általában a különböző játékokra vannak „felfűzve” a felülések, fekvőtámaszok és szökdelések, mermérne’. Namármost, nem vagyok egy Svarci, így teljesen normálisnak szoktam találni, hogy a kijelölt mennyiségek végére döglődési állapotba kerülök. Mostanában ezek a mennyiségek azonban olyan, már-már exponenciális növekedésbe és abszurditásba fordultak, hogy megkérdeztem azt, amit azért persze már a kezdetektől lehetett tudni: ebbe a mennyiségbe, gondolom, bele van kalkulálva, hogy egy csomót nem csinálnak meg belőle? A válasz igen volt.

Innentől kezdve viszont marad a kérdés: mennyit csináljak meg belőlük? Valamikor majd ezt is megkérdezem.

Ha már itt tartunk: a felméréseknél majdnem mindenki rádob egy szolid 1,5-ös szorzót vagy nagyobbat az eredményeire. Hogy profán legyek: most akkor honnan tudjam, mennyire vagyok szar? Az ötöseimből? Azt magamhoz képest kaptam.

Nagy lépés előre-sorozatom valószínűleg teljes posztot nem fog kapni a továbbiakban, nem látok ilyen jellegű fejleményeket, a Heti apróba azonban tökéletesen belefér a dolog. Szerdán csibén végigvette mindenki a tárgyakat, amik így első körben érdekelnék: a kötelezőkkel együtt én a magyar-matek-töri-fizika(?)-média-pszichológia (igen, van, ill. talán lesz)-informatika-közgáz-drámatörténet-alapvető jogismeretek-még két apróság, ami, ha lelőnek, se jut most eszembe. Szolid 44 óra hetente. Nem kis ugrás lesz, már ha így marad.

Pénteken nem voltam (azóta is valamiért olyan rohadt fáradtnak érzem magam…), a következő (hihi, mostani) héten hétfőn nincs iskola, kedden meg március 15., de szombaton pótoljuk a hétfőt: jó kis rövidített-eltolt Heti apró várható majd szerdától szombatig.

Azt a bizonyos belengetett ötletemet még mindig nem felejtettem el, szervezgetem is, még két e-mailt elküldök, és a válasz (vagy annak hiánya után) közkinccsé teszem. Valami már biztosan lesz, ezt garantálom. Ezúton üzenném és kérném azonban, hogy legalább egy „nem, bazdmeg”-gel válaszoljanak a leveleimre azok a diákok és tanárok, akik olvassák ezeket a sorokat és eleddig a hallgatást választották. Jó lenne tudni, mi merre mennyi.

Tudja egyébként valaki, mi történt a Facebook-oldalsávval? Nem csak nálam vált elérhetetlenné…